Érték Vagyok ÖnBizBár Blog

Horváth Rita coach és pszichodráma asszisztens blogja

Nem a másik ember bosszant, csak a viselkedése

Hacsak nem remeteként elvonulva éled az életed, minden bizonnyal találkozol emberekkel nap-mint-nap. Sőt, jó esetben te magad vágysz az emberi kapcsolatokra, ezért keresed az emberek társaságát. Minden ember egyedi, megismételhetetlen individuum. Tehát belőled is csak egy van, senki sem olyan, mint te. Vannak, akikkel gyorsan megtalálod a hangot és vannak olyan emberek, akik idegesítenek. Néha akiket kedvelsz, azok is felbosszantanak, és vannak olyan napok, amikor még bizony ők is idegesítenek, hiába imádod őket. Ezekben a mondatokban is megjelenik a kettősség: hogy lehet egy személy egyszerre szerethető és idegesítő? Elárulom: úgy, hogy igazából nem ő idegesít, hanem a cselekedete, s még inkább amit a cselekedetével okoz benned. Düh, szégyen, felháborodás, tehetetlenség, kisebbség érzése, s még hosszan sorolhatnám, mennyi érzés kavaroghat benned egy idegesítőnek nevezett pillanatban. Ettől a bombától bizony elhomályosul a látásunk és a bomba által okozott porfelhőben az emberre haragszunk. Pedig nem őt utáljuk, hanem igazából az általa okozott érzéseinket, amit a cselekedetével okozott bennünk.

Éppen ezért ne az emberre reagálj, hanem a cselekedetre!

Vajon mi történne, ha a düh nyila oda találna, ahova igazán való: a cselekedethez és nem az emberrel azonosítanánk? “Senki sem jó dolgában hülye.” Hallottam az egyik képzésemen. Örök érvényű mondat, imádom, nekem a szlogenemmé vált. Bizony, mindenkinek van oka arra, ahogy épp viselkedik, és ez nem azonos a személlyel, sem a személyiségével. Lehet rossz napja van, de az is előfordulhat, hogy mondatoddal betaláltál jó mélyre, valahova a gyermeki énjébe. Lehet csak épp úgy szóltál hozzá, mint édesanyja, amikor gyermekként megalázónak élte meg a helyzetet és ezt a teste, a tudatalattija mélyen elrejtette a múltba. De te épp ebbe trafáltál bele és az ismerős támadó érzésre adott reakciójában minden régebbi fájdalma belekerült, tudata ellenére és éppen te lettél így a reakció célpontja. Sok csomagot hordozunk magunkkal, mindet, amit múltunk magába foglal, sőt néha olyanokat is, amiket szüleink, nagyszüleink adtak át nekünk akaratuk ellenére “jó tanácsként”.

jeghegy1.jpg

Mindenki olyan, mint egy jéghegy. Úszkálunk a nagy végtelen óceánban, közben történik velünk ez meg az, ezt mind elraktározzuk a víz alatti jégvilágunkban. A hajósok – akik jönnek arrafelé, amerre mi úszkálunk – észrevesznek, látják a vízből kimagasló részünket. Ettől felbátorodnak vagy épp megijednek, majd kis interakció után továbbállnak. Mind a jéghegy csúcsára reagálnak, hisz nem is sejtik, mit rejt a víz mélyén meghúzódó énünk. A felszínt látják, de nem is sejtik, mit hordozunk a mélyben.

Valahogy így képzelem én el az emberi kapcsolatainkat: van a jéghegy csúcsa, amihez beszélünk, amire reagálunk és van a láthatatlan alja, ami befogad, megemészt, válaszol az ütközésre, találkozásra. A mélyben van az igazi énünk, mégis a csúcs, azaz a cselekedetünk határozza meg a kapcsolódásainkat.

Egy összetűzésben én igyekszem indikátornak használni a fellobbanó érzelmeimet, és utána próbálok figyelni a másik viselkedésére, sőt megpróbálom teljesen elvonatkoztatni magamtól a reakcióját és őt tisztán magában szemlélve reagálni majd később. Később, amikor az érzelmeim hagynak gondolkodni.

Én ismerem magam annyira, hogy a józan eszem visszatéréséhez kb 10-15 percre van szükségem. Amíg ez le nem telik, igyekszem nem bántani és kivárni.  De vajon hogy lehet kitörni a megszokásból és mégis hogyan? – kérded ezek után. Először is tudatossággal és rengeteg gyakorlással.

Arra bátorítalak, hogy gyakorold a megfogalmazást. Nézzük, mi működik és mi nem!
“Felbosszantottál. Elegem van belőle, hogy mindig elfelejted a szennyesbe dobni a zoknidat.”
Hú, de robban az a bomba, igaz? Személyes, támadó. Soha, mindig, állandóan…. Jaj de szúrós szavak! Próbáld meg lecserélni pontos alkalomra hivatkozásra vagy hagyd inkább el, ha az könnyebb! Mi lenne, ha gyorsan, tudatosan átfogalmaznánk együtt, mielőtt a porfelhő teljesen elborít? Mondjuk így.
“Dühös vagyok. A koszos zonki a szennyestartóba való.”
Mennyivel másabb, igaz? Magamról és a zokniról beszélek. Nem is vagyok bántó.
Íme még pár ilyen mondat: “A villany felkapcsolva maradt.”, “A szemét az ajtó előtt maradt.”, “A TV elfáradt, pihenésre vágyik.”, “Szeretem, ha a meetingre pontosan érkeznek az emberek.”, “Nem szeretem, ha félbeszakítanak.”
Arra biztatlak, hogy kísérletezz! Talán nem fog menni elsőre vagy másodikra, de a hibáinkból mindig tanulunk. Minél jobb leszel benne,  annál nyugodtabban fogod megélni a mindennapjaidat. A nyugalom pedig boldoggá tesz. Nem lesz szurkálás, helyette megbeszélés lesz a veszekedésből, szeretet váltja fel az utálatot. Egyszer, kétszer, aztán egyre többször. Próbáld ki, megéri!

A bejegyzés trackback címe:

https://ertekvagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr2916503382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Belzebubo 2021.04.17. 08:13:23

Irigylem a szerzőt, hogy ezek szerint sose találkozott még agresszív egyéniséggel, nárcisztikussal, pszichopatával, cezaromániással, mániákussal, depresszióssal, vagy csak egyszerűen önzetlenül rossz emberrel. Szerintem a béka és a skorpió meséjét se ismeri...
Szerencsés ember...

Érték Vagyok ÖnBizBár Blog

A blog, ahol olvashatsz önbizalomról, figyelemről, önismereti dolgokról, emberi kapcsolatokról, miértekről.

Friss topikok

süti beállítások módosítása